Elérhetőségek

Egervár Község Önkormányzata

Cím: 8913 Egervár,
Vár u. 2.
Telefon:
06-92/564-013
Mobil:
+36-30/821-45-61
E-mail:
polgarmester@egervar.hu


Köszöntő


Köszöntjük, Tisztelt Látogató!

Sok szeretettel köszöntöm Önöket településünk honlapján.

A jövőben rendszeresen frissítjük az oldalt annak érdekében, hogy az Egervárra látogató vendégeink minél pontosabb képet kapjanak arról, hogy községünk milyen kincseket rejt magában és milyen látványosságokkal várja önöket. Egervár Zala és Vas megye határán, a Sárvíz-patak völgyében fekszik (a falu tengerszint feletti magassága 217 méter). Keletről Vasboldogasszonnyal, délkeletről Zalaszentlőrinccel, délről Zalaegerszeggel, délnyugatról Nagypálival, nyugatról Lakheggyel, északról a Vas megyei Győrvárral határos. Két - a történelemben egymás mellett élő - település, Egervár és Dénesfa összeolvadásával jött létre. Egervárt 1281-ben, Dénesfát 1404-ben említik először írott forrásaink.

Egyik legnagyobb büszkeségünk a település központjában álló 525 éves katolikus templomunk valamint a teljesen megújult, több mint 700 éves reneszánsz várkastélyunk. Emellett büszkék vagyunk a 18. századi pincedombi Széchenyi borospincére, és a rendezett és folyamatosan gondozott faluközpontunkra is. Gasztronómiai ínyencségekkel is várjuk a hozzánk látogatókat, köszönhetően a településen és környéken évek óta sikerrel működtetett falusi vendégházaknak. A helyben élők régió szerte híresek vendégszeretetükről és vendéglátásukról. Egervár települést kinek is ajánlhatnám úti célként? Azoknak a családoknak, akik szeretnek aktívan pihenni. Azoknak is akik szeretik a nyugalmat, a csendet és azáltal tudnak feltöltődni. Azoknak akik akár egyedül szeretnek barangolni és felfedezni a dimbes-dombos Zala ezen térségét.

 

Azoknak akik szeretik az ízletes magyaros és zalai ételeket és borokat. Egyszóval, mindenkinek! Reményeim szerint a honlapunkon való böngészés után egyre többen gondolják azt önök közül, hogy érdemes ellátogatni Egervárra, hiszen nálunk mindenki jól érezheti magát!

Településünk valamennyi lakója nevében sok szeretettel várjuk önöket!

Tisztelettel:

Gyerkó Gábor polgármester

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 




Vissza az előző oldalra!
Egervár Község Önkormányzata - Magyar